De a pálmát egy alak viszi: a volt pasid.

Akárhol megtalálhat: közösségi oldalakon szépen kirak mindjárt huszonöt képet mostani barátnőjéről (aki a barátnőid szerint persze egyáltalán nem néz ki olyan jól és soha nem is fog annyit érni mint te), pletykákból értesülsz arról, hogy nemsokára össze is költöznek vagy csak hallasz róla, hogy felvették ide-oda, hogy újabban hosszú a haja. Akármikor, bárhol utólér, bármi kiderülhet. Olyan, mintha nem ismernéd azt az embert, szerinted, megváltozott, az akit te szerettél, nem létezik. És kezdesz elgondolkodni a dolgon. Kaptál egy pofont a múltadtól, emlékeztetőként, hogy hol tartottál, és hogy most hol tartasz.

Te túl vagy már a fiún, nem kérdés, tényleg. Komolyan így érzed, és így is van. De valami mégis kényszerít többször megnézni a huszonöt képet, valami miatt mégiscsak érdekel, mi újság vele. Úgy látszik, boldog, és ő is túl van a szakításon. És eszedbe jut az a fogadalom, amikor együtt voltatok még nagyon régen: Hogy ti barátok maradtok. És mennyire komolyan gondoltátok. Ez a mondat akkor is elhangzott, mikor szakítottatok, mikor a viharfelhők már csillapodtak feletettek, elérzékenyültetek emlékezvén az órák hosszán át tartó beszélgetésekre, a kalandokra, a jó szexre, arra, hogy együtt nevetettek.

Túltárgyalt téma, hogy nehéz a volt pasiddal barátságban élni egy kapcsolat után. Helyzettől és attól függ, hogy egyáltalán min alapult az egész kapcsolatotok. Ha azon, hogy igazán voltak közös témák, és mindent el bírtatok egymásnak mondani, akkor lehet rá esély, hogy barátok is maradtok, ha akarjátok. Nem is ez a kérdés, hogy barát-e vagy sem. Csak elkezdesz emlékezni: hogy mennyire szerettétek egymást, de ahhoz képest most mennyire nem tudsz róla semmit. Sőt, sokáig eszedbe se jutott, hogy jelentkezzél nála. És ezekből következik a másik gondolat: A mostani pasiddal, akit most szeretsz, vele is ugyanígy lesz? Egy nap interneten keresztül fogod olvasni, hogy mik azok a dolgok, melyek mostanában foglalkoztatják? Így fog ez mindegyikkel menni? Nehogy már!

Elhatározod, hogy most küldesz neki egy üzit, valahogyan kapcsolatba lépsz vele. Mert valamikor őt szeretted. És hű akarsz maradni magadhoz, a múltadhoz. Elkezdenéd, de következnek a buktató kérdések: mi van, ha azt hiszi, hogy újra járni akarsz vele és még nem estél túl rajta? -Jaj csak nem, gondolod magadban. De mi lesz, ha nem is akarja, hogy írj, mert boldog az új barátnőjével, téged pedig elfelejtett? -Jaj, tényleg, mi van ha utál?

Szóval, megakadtál. Következő lépés? Persze, megkérdezed a barátnőidet, hogy mitévő legyél most, nem tudván, hogy ezzel csak rosszabbá válik mert felfújod a dolgot.
Többségük rávágja, hogy nehogy már, semmiféle képen se jelentkezz nála. Minek? Régi sebeket akarsz felszakítani? Vagy netán szereted még? Ezek után persze bebizonyíthatod nekik, hogy már tényleg nem szereted a pasit, csak az elv számít, az elv! Hogy nem egy pár hetes kapcsolat volt, hanem valami, amiről azt hitted, igaz, de most olyan, mintha soha nem lett volna, de miért, hová tűntek az érzelmek? Az egész nem jelentett volna semmit? Ha akkori fejeddel gondolkodnál, jelentkeznél nála. De elmúlt a múlt. Nem, tényleg, nem írok - gondolod magadban. A múlt már úgyis továbbrohant, már csak egy kis pötty a horizonton, nemsokára teljesen eltűnik, fellélegzel, eltűnt, elfelejted.

De gondolj bele: vajon azért, mert elmúlt, már nem tartozik hozzád, és a régi érzések és fogadalmak mind lejártak, mint a joghurt a hűtődben? Jobb kidobni? És ennyire nem bízol abban, hogy olyan embert szerettél, aki örülne ha hallana felőled? Ennyire nem bízol régi önmagadban?