|
Volt egy nagyon gyönyörű pár, egy barna fiú és egy barna lány. Boldogok voltak hosszú éveken át, bár csak ilyen lenne az egész világ! Igen, ....de örökké semmi sem tarthat, a fiú útja másfelé haladt, szerelmük most már csak egy emlék maradt. Egy álomszép álom foszlott szerte, a lány zsebkendője könnyeit nyelte, körülötte megváltozott minden, sajnos ő nem felejt könnyen. Aki most ránéz az utcán, azt kérdi magától; "Miért?" - Hisz nemrég még majdnem repült a boldogságtól, most pedig épp, hogy nem hal a szomorúságtól.
Már elteltek hosszú-hosszú hónapok, s a lány azóta is egy srác miatt zokog. Egy srác miatt ki most másra mosolyog, s másnak küldözget óriási virágcsokrot. Szerették egymást hosszú éveken át, nem mondták, hogy elhervadt a virág. Fájdalom s könny ragyogott a szemében, hát nem jutottam eszedbe 1-szer sem?Már mások ülnek kis piros padunkon, olyanok akik szerelmesek és boldogok nagyon. Kár, hogy már engem nem tudsz szeretni, és sikerült ily hamar elfelejteni. Nekem ez nem megy ily könnyen, még most is emiatt folyik könnyem. Mire e levél hozzád elérkezik a síró kislány már nem létezik! Nem láttál hulló csillagot? Én voltam az ki eltávozott! A temetőben egy harang fájdalmában kondul, a sok kisírt szem, a kis sír felé fordul, a sírban egy lány nyugodt, ki már hónapok óta nem mosolygott. Erdő mélyén egy kis híd alatt találtak rá, de sajnos késő volt már! A srác éppen kihívóan mosolygott egy szőke lány szemébe, mikor a postás levelet adott kezébe. A levél hangulata boldogtalan volt egy lány szerelméről és haláláról szólt! A fiú könnyes szemmel meredt a papírra, őrülten futott a temetőbe, sírva. Zokogva rogyott a kis sír előtt térdre, ráborult bocsánatot kérve. Rájött nem kellett más szerelme, csak azt az egy lányt szerette. Sírva átkozta magát, miért nem jött előbb erre rá. Szél fújt át az éji temetőn, és a fiú bánatosan, fejét a kis sírról felemelte. Fájdalmas hangon valaki megszólalt: "SZERETLEK."A fiú ráismert a hangra, majd újra ráborult a kis sírra. "Bocsáss meg nekem." "
A lélek
"Hallod ember, zokog a lelkem.
Sós könnycseppek csorognak bennem
Sírok, de az arcom torz vigyorba rándul
Most már mindegy, szemem álomra zárul"
Ég veled...
Kádban ülök,
Kihűlt vízben merengve csücsülök.
Borotvapenge kezemben,
Csak TE jársz az eszemben.
Fáj, hogy nem maradsz velem,
Ezért most felvágom az erem.
Egyre nézem,
Hogy terjed piros vérem a vízen.
Hagy el erőm érzem,
Már lassan kivérzem.
Nagyon szeret szívem,
S ez lett a végzetem.
Már homályosodik látásom,
Karom felemelni, nem tudom.
Számat elhagyja egy utolsó lehelet,
Annyira szeretlek tégedet.
Dobban még párat szívem,
Hát ég veled kedvesem...
Fájdalom...
Van valami ami belül nagyon fáj...
Szeretek valakit de nagyon fáj...
Szeretnélek elfeledni
De tudom ez nem fog menni..
Minden éjjen át csak érted sírok
Szeretlek de úgy érzem
Mindent eldobok...
Hisz nekem csak te kelessz...
Érted dobban újra a szív
De e szív már nem dobban soha többet újra
Véget vetek mindennek s nem lesz újra...
Elég volt...!
Gyűlöllek már.. vagy csak gyűlölni akarlak??.... nem tudom..
De akkor sem foglak szeretni mert rossz vagy hozzám nagyon..
Nem becsülsz meg és nem szeretsz.. de rájössz majd mit veszítesz ezzel..
És akkor már késő lesz majd, mert számomra egy senki leszel..
Nem számit már mennyit szenvedtem miattad… Mostantól minden más lesz..
Durva leszek és rideg..
Épp olyan amilyen te vagy velem..
És ott ártok majd neked ahol a legjobban fáj..
S akkor már csak nevetek rajtad hisz számomra semmit nem jelentesz már..
Nem leszek naiv nem hiszek el neked semmit..
S nem fogok majd miattad eldobni senkit..
És lesz egy nap amikor eléd állok majd és szembeköplek..
Majd szó nélkül nevetve megfordulok és elmegyek..!
♥♥A szívem♥♥
Ha végignézek rajta sivár minden,
Metsző hideg uralkodik a szívemben.
Régen még parázslott bennem valami,
De már sehol sem lehet meleget érezni.
Fuldoklok valami szeretet után!
Legyen bármily halovány.
Mint ahogy levegő nélkül nem lehet élni,
Szeretet nélkül is csak egy út van: meghalni.
Ó emberek mondjátok meg mit tegyek!
Hisz én már csak egyet tudok: szörnyen szenvedek
A szerelem gonosz tréfát űz velem
Tudja a legfontosabb te vagy nekem
Megmutat hogy beléd szeressek
De elvesz, s életem így tovább hogy élhessem?
Te vagy a mindenem, te vagy az álmom
Minden percben csak utánad vágyom
Nem kellenek ígéretek s szép szavak
Az életem nélküled ugyis üres marad
Ha te nem lehetsz az enyém
Számomra nincs már remény
Nincs amiért újra érdemes lenne élni
Halálom közeleg s nincs miért félni
Az örök nyugalom átjárja testem
S talán a lelkem majd boldog lehet a mennyben.
De téged soha nem feled
Bármi is történjen velem..
MIÉRT?
Miért van az, hogy muszáj megszületned,
S arról, hogy akarsz-e meg sem kérdeznek.
Nem mondják, hogy nem egyszerű az élet,
Csak annyit:Azért kaptad, hogy éljed!
Senki sem mondja, hogy nehéz dolgok is vannak,
Hogy nem mindig móka és kacagás,
Senki nem készít fel a rosszra,
S azt hiszed óvnak egy életen át.
Pedig az élet nem csak boldogságból áll,
Sokszor kell érezned, mi az, hogy fáj.
És van, hogy nem segít senki...
Mindenki azt mondja:Meg kell tanulnod élni!
És olyankor, a dolgok sötétjében,
Úgy érzed, hogy nincs már miért élned,
Hogy miért van az, Hogy nem halhatsz meg
Amikor csak akarsz, amikor fáj minden.......
Ilyenkor nézz fel az égre,
S gondolj arra, menniyen szeretnek.
Felejtsd el minden bánatod,
És örökre egyesülj a széllel.....
De miért?
Az Élet: mely összedőlt, mint egy kártyavár.
A boldogság: mely elszállt, mint egy kismadár.
A lélek: mely szürke lett s üres,mint a hold.
A szerelem:mely elmúlt s vele minden mi volt.
A nap: mely fölégette fáradt szívemet.
Az út: mely végre a túlvilágra elvezet.
A valóság: mely nem más,mint a halál.
A sír: mely tárt karokkal rám vár.
A bánat: mely lelkemre madárként ráröpül.
A szív:mely mindenkitől menekül.
A fiú:kit nem feledekel soha.
Az isten:ki hozzá milyen mostoha.
Az emberek: kik nem ismernek még is elítélnek.
A barátaim: kik szeretnek és velem félnek.
A többiek: kik mit sem tudnak az egészről
S én: ki erőt merítek a reményből.
A pillanat: mely tönkretette életem.
A remény: ki hez nyújtom két kezem.
Az ész: mely gondolkodni képtelen.
S a tény: hogy életem reménytelen.
A kép: mely arcom előtt feldereng.
A tudat: mely mindenen csak elmereng.
A halál: mely mentsváram lesz én nekem.
De miért?: mindig csak ezt kérdezem??????
Hogy mit teszel, mit írsz,
hol vagy, s hol sírsz,
megírta az élet,
tenyeredbe vésve,
s azt is kit szeretsz,
meddig, hányszor és miért,
elmész, itthagyod lehet,
de a lelked vele együtt él,
kit kinált neked a sors,
megírt minden sort,
s eldöntetett, mi lesz véled,
bármit tehetsz ez a véged,
a szerelemed él, csak nem tudod,
s te tévesen a hirdetést bújod,
de ő ma ment el melleted,
mentél, csak összenéztél vele,
s egy gondolat felcsillant,
mi van ha ő volt a csillag?
ne tétovázz ragadd meg,
hisz tudod legbelül, Ő a SZERELMED!
Az Öröm...
Boldogságomban felszálltam,
s egy angyalban önmagam láttam..
Repülvén a felhők felett,
láttam minden szépet odalent...
Mosolyt varázsoltam az emberek arcára,
fényt,s ragyogást,mindenki mozdulatába...
A szíveket megtöltöttem szeretettel,
s a kedvből,csak minden bánat ment el...
De ott maradt a boldogság csodás érzése,
és újkeletű érzések léptek melléje...
Vidám,és élettelteli lett e város,a világ,
azóta minden angyalhimnusz csak erről kiált..
Visszaszálltam a földre,hogy éljem halandó létemet,
s éreztem,többé senki sem nyomhatja el boldog lényemet...
Így kell tehát saját örömödtől fűtve,
átadni az érzést a többi lény lelkébe...
Érzel, érintesz,élvezel...
"Éjszaka a parkban
Csupasz halovány Hold
Világít a nyárfák fölött
Magas, vákony, sötét
Óriás tollbokréta
A puha tér körül.
Szoríts magadhoz a parkban
Halovány arcod komoly
Fénylik az enyém fölött
Magas, vékony, sötlt
Átkarolsz
Érzel, érintesz, élvezel. "
Még élek...
Egy pillanatra azt hittem majd minden jó lesz
Hogy majd , nem fog fájni, újra tudok járni
Azt hittem , minden rendben ,
tévedtem , már felébredtem
ujra itt térdelek , szobám közepén
most ,megint vérzek , ömlik vérem
átitatja a világom ,lerontja minden bátorságom
elvesztem , talán végleg, de remélek
MÉG ÉLEK ! még vérem csorog, dobog szivem
életem folyik , talán utolsó percben
mindez a fájdalom , széttépi létem, átkarol
ellopja boldogságom , elrabolja lányságom
azt hiszik , áh még kicsi ,
nem tudják , hogy mit gondolok ,
nem tunak ők semmit, nem éreznek engem
nem látják szenvedésem , nem fogják fel létem
levegő vagyok , vagy az sem talán , nem kellek senkinek
nekem sem kell semmi, engem már csak egy ember életet
ő lehel belém némi éltet, ő adja minden boldogságom ,
ő váltja valóra pár álmom, Már nagyon várom.,
Te vagy, a létem , a párom!
Szeretnék könnycsepp lenni,
Szemedben megszületni,
Végig folyni az arcodon
S meghalni az ajkadon…
Nyuszifül
Nyári ég alatt járkálok keresve boldogságom.
Ugyan ki másért is vettem nyakamba városom?
Szeretlek, csak téged, ezt elmondhatom.
Zizegve bizsereg ereimben a vérem,
Imádlak, TE vagy az erős vértem.
Felemelem fejem, s rád szegezem tekintetem.
Üvegnek ugye talán nem nézel?
Lakott már szíved! Ugye velem érzel?
Gyötrődés
Tudom milyen megalázva állni,
Sírva a földre borulni,
Kívánva hogy meg sem ismerted volna,
Imádkozni érte, a párnába ordítva,
Megtudni, hogy vége lett,
S hogy ő nem is szeretett,
Összetörni akár egy porcelán,
Reménykedni a jobb és szebb után,
De még is csendesen, halkan,
Látni őt a suliban, a parkban,
És mind ezt ugy hogy még szereted,
S ugy érzed, soha el nem felejted,
De mindig jön egy másik, ki jobb,
Várni kell, majd meglátod,
Mindenki ezt mondja neked,
De te még mindig szereted,
S ezt ők nem értik meg,
Hiába mondják a jót és a szépet,
Fáj, hogy elhagyott,
S ezt meg nem bocsájtod,
S kis idő mulván, összeforr a seb
Mert jöt valaki aki kedvesebb,
S téged igazán szeret,
S ő nem verne át téged,
S évek telnek mire rájöttél,
Hogy semmy sem jobb az életnél,
Legyen bármilyen is mostoha,
Szeretni megtanit, de feledni soha!
|
|
|
Miért?
Miért ily nehéz?
Miért simul mégis kézbe a kéz?
Miért hullanak kóbor könnyek?
Miért mondd még miért jöjjek?
Miért csak nekem fájhat?
Miért kell nekem a bánat?
Miért nem kellek Neked?
Miért csak másnak?
Miért látlak álmaimban?
Miért tartalak karjaimban?
Miért érzem Te vagy mindenem?
Miért kérem maradj meg nekem?
Válaszok? Magam sem tudom...
Keresem őket, s szemem lehunyom...
Arcodat látom, rám mosolyogsz...
Szeretlek, hisz úgy is tudod...
|
Ha már nem szeretsz...!
Ha már nem szeretsz,
Törd apró darabokká halandó testemet,
Küld a pokolba a lelkemet,
Ne hagyd többé dobogni a szívemet.
Ha nem kell, ne tartsd magadnál,
Dobd el, s ne törődj vele hogy fáj.
Neki már nem számít más,
Ő már magányosan a pokolban hál.
A pokol tüze égeti szívem,
Porladni kezd,
Mégis megcsapja a kívülről jövő hideg,
Átjárja teljes egészében.
Beleremeg, s fájva arcod emléke lebeg előtte...
Szeret utolsó perceiben,
Szeret élete végében,
S meghal úgy, hogy pirosló vérét letörli érintésed.
A harcot feladom, nem megy tovább,
Csak jártam egyedül és vártam rád.
Vártam, hogy eljöjj, hogy átölelj;
A percek gyorsan tűntek el.
Volt bennem türelem, sok éven át
Voltam hű szerető és jó barát.
Hazudtál nékem, rájöttem én,
És összedőlt egy szép remény.
Most már látom azt,
Hogy tőled mennyit várhatok,
Hogy csak játékod vagyok
Többre nem számíthatok.
Néha már az arcomon
A szégyen pírja ég,
S azt kiáltom én feléd,
Hogy ebből nékem már elég.
A harcot feladom, vesztettem én,
Kérlek, hogy ezután, ne jöjj felém.
Kicsordul egyszer a telt pohár,
Jobb lesz, ha vége, vége már.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
